A dunai halgazdálkodásra jogosultak ebben az évben is folytatták kecsegetelepítési programjukat a Magyar Országos Horgász Szövetség koordinációjában. Több mint 2000 darab 70 dekagramm/egyed átlagtömegű (0,5–1,3 kilogramm) kecsegét (Acipenser Ruthenus) telepítettek a Duna magyarországi szakaszán idén tavasszal.
Az említett kecsegék kivétel nélkül a 2023. évi dunai telepítésből származó halak voltak. A horgászok által fogott és bejelentett nyolc jelölt halból hármat a telepítés helye közelében fogtak vissza hetekkel később, négy egyedet egy vagy két vízhasznosítóval lentebbi Duna-szakaszon, egy pedig, mely baranyai telepítésű volt, Tolna vármegyében került elő, vagyis a folyásiránnyal szemben vándorolt.
A lefelé vándorló négy hal közül kettő a folyam főágában maradt, a másik két egyed esetében azonban különös viselkedést tapasztaltak, mivel azok a Csepel-sziget bal parti mellékágából, a Ráckevei-Soroksári Dunából (RSD), kerültek elő annak ellenére, hogy az RSD nagy műtárgyakkal le van zárva, amelyeknek korlátozott az átjárhatósága, valamint a lassabb folyású víztest a reofil kecsegének kevésbé kedvező.
A K–6145 sorszámú haljellel ellátott kecsegét 2023. április 27-én Esztergomnál telepítette a Komárom-Esztergom Megyei Horgászegyesületek Szövetsége (KehmeszÖ, amely akkor 205 egyedet 300 kilogramm össztömegben engedett szabadon.
A nyolc visszafogottból ez az egyed jutott a legtávolabb az eredeti telepítési helyétől, smivel több mint két hónap múlva, 2023. június 30-án az RSD 38-39 folyamkilométer közötti bal parti szelvényben, Taksonynál fogták meg. A hal tömege 510 gramm, standard testhossza 42 centiméter, legnagyobb kerülete 17 centiméter volt.
A K–6109 sorszámú haljellel ellátott kecsegét a Fővárosi Horgászegyesületek Szövetsége (Főhesz) a leányfalui révnél telepítette 2023. május 4-én, amikor összesen 210 egyedet 300 kilogramm került a Dunába. A halat mindössze három nap múlva, 2023. május 7-én az RSD 9-10 folyamkilométer közötti bal parti szelvényében, Dömsödnél fogták meg. A hal tömege 530 gramm, standard testhossza 44 centiméter, legnagyobb kerülete 16 centiméter volt.
A visszafogási adatokkal pontosabb képet kaphatunk e folyóvízi (potamodrom) halfaj vándorlási mintázatairól, illetve a vándorlási útvonalra eső adott folyószakaszok és mellékágak hosszirányú átjárhatóságáról. A Magyar Országos Horgász Szövetség (Mohosz) és érintett tagszövetségei a jövőben szeretnének átfogó képet kapni a magyarországi kecsegeállományokról, azok vándorlási szokásairól a korlátozott foghatóság esetleges visszaállítása érdekében.
A tervezett állományfelmérő halászatokon kívül a tömeges haljelölés az a módszer, melynek segítségével a horgászok – a fogás pontos adatainak közlésével – sokat segíthetnek a közös célok elérésében – állapította meg a publikációt jegyző Udvari Zsolt, Mosonyi Gábor és Dérer István.
A MOHOSZ 2021 őszén meghirdetett kecsegetelepítési programjának keretében 2023 októberig összesen 6000 kilogrammot helyeztek ki a Tiszába és a Dunába.