A tatabányai Síkvölgyi tavon találkoztak és versenyeztek a hétvégén vármegyénk horgászegyesületeiben dolgozó tisztségviselők. A programhoz a Munkáséri Horgász- és Környezetvédő Egyesület biztosított rendezett környezetet és szívélyes vendéglátást.
A versenyen 23 egyesület indult, 2-2 fővel. A változatos időben a halak étvágya nem volt túl nagy a méretes példányok közül a 46 horgász összesen két pontyot és egy amurt fogott, a zsákmány többi részét keszegek és apróhalak tették ki. A házigazdák egy öt kilós amur után magabiztosan, hét kilogramm feletti fogással nyerték a versenyt, többet fogtak, mint a második és harmadik helyezett együttvéve.
Osvald Zsolt, a KEMHESZ ügyvezetője elmondta, a hagyományos tisztségviselők versenye nemcsak a halfogásról szól. A rendezvény legnagyobb haszna, hogy az egyesületi vezetők itt évente egyszer kötetlenül találkozhatnak, megbeszélhetik a szakmai kérdéseket egymással és a megyei szövetség vezetőivel, a vízkezelők tapasztalatot cserélhetnek a halak egészségéről, illetve a horgász érdekvédelmet érintő kérdésekről.
Eredmények:
1. Munkáséri Horgász és Környezetvédő Egyesület 7.610 gr
(Bajczi György-Venczel Tóbiás)
2. Duna Sporthorgász Egyesület, Tatabánya 3.710 gr
(Schmidt-Kovács Bence-Holchacker Norbert)
3. Vasas Horgász Egyesület, Esztergom 3.440 gr
(Csöregi Ferenc-Tercsinecz Milán)
4. Szőnyi Dolgozók Sporthorgász Egyesülete, Komárom 1.570 gr
(Benczik Attila-Horváth József)
5. Ölbő-tavi Aranyhal Egyesület, Bábolna 1.300 gr
(Dr. Lőrik Marcell-Dr. Lőrik Lambert)