2024-ben lejárnak az első körben regisztrált horgászkártyák. Központi adategyeztetés után lehet majd megújítani ezeket.
Emlékeztetőül, 2023. október 5-én a MOHOSZ elnöksége a Magyar Horgászkártyával kapcsolatban az alábbi közleményt adta ki:
A Magyar Horgászkártya jövője: Az öt éve kiadott első horgászkártyák 2024.01.31-én járnak le.

Az új kártyák a tervek szerint változatlan feltételek, érvényességi idő mellett és ennyi év után is változatlan áron kerülnek majd kiadásra a horgász nyilvántartási adatok megújítása, ennek keretében azok tervezett automatikus központi adategyeztetése után.

A megújult arculatú kártya a sikeres adategyeztetés után elektronikus változatban azonnal bekerül a horgász személyi profiljába, majd a plasztikalapú kivitelben a megszokott rendben postázásra kerül a horgász által megadott címre, amely lehet egy horgászszervezet címe is.

Az érvényes horgászkártya és állami horgászjegy az együttes feltétele a szintén megújuló horgász balesetbiztosításnak is, melynek költségfedezetét a jelzett horgászokmányok együttesen tartalmazzák.